fbpx

Hanna & Bence – Közvetlen, rendkívül felkészült, segítőkész és bármire tud megoldást javasolni, ötletet adni

Number 1!

Mindenkinek csak ajánlani tudjuk Zsoltot. Közvetlen, rendkívül felkészült, segítő kész és bármire tud megoldást javasolni, ötletet adni, látszik, hogy nem ma kezdte 🙂 Egyértelműen azért csinálja ezt az egészet, mert nekünk, az összeházasulandó pároknak akar segíteni és örömöt okozni, mind amellett hogy ő is a részesévé válik annak a gyönyörű napnak és nem idegenként fog a nagy napon megjelenni, hanem mint jó barátotok. Nem akar semmit sem rád/rátok erőltetni, nem mondja azt, hogy ezt így KELL csinálni, úgy KELL csinálni, ceremónia mester legyen, vőfély legyen, semmit sem erőltet. Mindvégig azon volt a hangsúly, hogy mi hogy képzeljük el, mi hogy szeretnénk és hogy ez a nagy nap mirólunk szóljon. Nagyon örülünk, hogy Zsoltot választottuk, mert a nagynapunk tényleg úgy sikerült, ahogy azt mi szerettük volna 🙂

Sok vendég mondta utólag, hogy ők még ilyen ceremóniamesterrel nem találkoztak, meg hogy milyen kedves, segítőkész voltál. Hogy minden asztalhoz odamentél érdeklődni, hogy minden rendben van-e. Pláne hogy tényleg tudtad a vip vendégeink nevét, ez nagyon jól esett nekünk is, nekik is. Anyum megjegyezte, hogy biztos ennek is köszönhető, hogy tényleg olyan családias lett a nap hangulata.

Nagyon különleges volt az is, amikor a köszöntőbeszédeinket felolvastad, meg a tortavágás előtt amit egymásról írtunk, abból is olyan szépen összegezted amit jól is esett ott tudtára adnunk egymásnak meg a vendégeinknek. Nagyon örülünk, hogy téged választottunk, tényleg így került fel az i-re a pont, a te munkádnak köszönhető, hogy nem csak simán egy buli volt az esküvőnk, hanem tényleg a kettőnk kapcsolatának, a kis közös együttes életünk új fejezetének ünnepe. És így sikerült az, hogy kifejezzem mennyire szeretem Bencét, nem sikkadt el a lényeg, amitől tartottam. 🙂

Köszönjük még egyszer Zsolt 🙂 Még sok szép és örömteli esküvői szervezéseket kívánunk 🙂

Hanna és Bence

Molnár Zsolt esküvői házigazda, ceremóniamester és modern, város vőfély - Johanna és Bence - Csongrád-megye - Szeged, Borostyán Birtok

Molnár-Zsolt-esküvői-házigazda-ceremóniamester-modern-városi-vőfély-Johanna-Bence-Csongrád-megye-Szeged-Borostyán-Birtok-09

Moments Forever Photography - Zsura Fruzsina

Pin It on Pinterest

Share This